Lélekrajz elemzés

Masszőrök Figyelem!

Lélekrajz elemző tanfolyam – kifejezetten masszőröknek

Gyere el a tanfolyamra, hasznosítsad a tanultakat a praxisodban!

Tudom, hogy nem vagy eleresztve idővel… Nem mindig tudsz annyi időt szánni vendégedre, amennyit szeretnél…

Pláne nincs időd arra, hogy végtelenül sok időt szánj az előzetes felmérésre…

A Lélekrajz elemzés egy olyan rapid módszer, amivel percek alatt gyakorlatilag mindent megtudsz a státuszáról…

Pósa Ferenc a rajzelemzés szakembere. „A Lélekrajz-elemzés elsődlegesen a lélek és a testi folyamatok (betegségek) feltérképezésére született…” – írja bemutatkozásában.

Az általa kifejlesztett és tanított módszer „… a betegségek kialakulásán kívül a kivezető út, a gyógyulás lehetősége legalább akkora hangsúlyt kap. Megmutatom azt az utat, melyen legyőzhetők, kikerülhetők a gátló tényezők és könnyebben elérhető a valódi gyógyulás.”

Lélekrajz elemzés tanfolyam…

Kifejezetten a masszőrök munkájának segítésére

Amikor az első alkalom után elköszön tőled a vendég, te már tisztában vagy azzal milyen izom és ízületi gondokkal küzd. A masszázs előtti állapotfelmérés kiegészíti ezt a képet, így még hatékonyabban tudsz segíteni  – általában a legközelebbi masszázsidőpontig.

Mert ugyan megkönnyebbülve köszön el tőled, hogy esetleg legközelebb hasonló panaszokkal (lásd: kötött, fájdalmas izmok, ízületek, kényszertartás, levertség…) érkezzen. És kezditek elölről… miközben egyre csökken az önbizalma és nő a feszültsége és egyre kevésbé veszi észre, hogy milyen sokat segítettél neki.

De lehet ez másként!

Dolgozz úgy, hogy tökéletesen tisztában vagy a gondjaival és ezzel a tudással felvértezve komplexen, eredményesen tudsz a problémára hatni. S, ha meggyógyítani nem is tudod, de egy jókora esélyt tudsz számára kínálni, hogy egészségesebbé, panasz mentesebbé, gondtalanabbá váljanak a mindennapjai!

A Lélekrajz-elemző tanfolyam ajánlott azoknak a masszőröknek, akik:

  • nem tudnak megelégedni a tüneti kezeléssel – következetesen, mélyebbre nyúlva szeretnének tenni a hatékonyabb megoldás érdekében.
  • sejtik/tudják/érzik, hogy az embert megismerni nem valami megfoghatatlan humbug, és nem is földöntúli dolog, hanem egy megtanulható képesség.
  • tisztában vannak azzal, hogy az izmok kőkeményre merevedett „páncélja” mögött ott lapul a lelki (kiváltó) ok.
  • szeretnének megismerkedni egy jól bevált módszerrel, rendszerrel, melynek elsajátításával könnyen kielemezhetik, milyen lelki elakadások és vívódások okozzák a kliens alapvető mozgásszervi panaszait.
  • szeretnének egy olyan kommunikációs módszert elsajátítani, melyet alkalmazva a vendégek számára a lehető leg optimálisabban tudnak iránymutatást és hathatós segítséget kínálni.

Ne aggódj – nem kell pszichológusi diploma!

A Lélekrajz-elemzés technikája egyszerű!

Egy rajz – legyen az egy egyszerű vonalrajz, vagy kész műalkotás – rengeteget elárul a vendégedről, mert ha a szájat nem is, a kezet mindig vezeti a tudatalatti. 

Mondhatni a rajz a testi és lelki folyamatok modellje. S, amikor ezt a modellt értő szemmel vizsgálod, egészen biztosan meglátod, mely okok vezettek a „rendszerhibához”… és az ebből egyenesen következő megoldáshoz.

Te is folyamatosan tapasztalod: már az is rengeteget segít vendéged állapotán, amikor figyelmesen, együtt érzően meg/hallgatod. 

Ám ennél lényegesen hatékonyabb leszel egy rajzos állapotfelméréssel. Egyrészt nehéz a lelki bajokról beszélni, másrészt nem is biztos, hogy a vendéged tudatában van annak, miért korlátozzák a fájdalmas izmok, ízületek a testét. S, ő fog a legjobban meglepődni, amikor mondatai által fedezi fel, milyen súlyokat cipelt… milyen terhek nem hagyták nyugodni és ellazulni…

Mi a Lélekrajz?

A rajz térkép, útmutató, mely elvezet a vendéged izomgöböket okozó lelki gubancaihoz, blokkjaihoz. Amikor pedig megismered a pszichés görcs kiváltó okát, rögtön rálátást kapsz kliensed minden részére. Összefüggéseiben fogod látni a működésbeli elakadásokat, rendellenességeket, így kompetensebben és eredményesebben tudod a munkádat végezni… Mindkettőtök legnagyobb megelégedettségére.

Amennyiben úgy érzed több is van benned és érteni is szeretnéd a vendégedet, gyere el a rajzelemző tanfolyamra.


Meglátod, működik!

 

Már a képzés előtt tesztelheted a módszert, mivel azt Pósa Ferenc elkészíti a TE Lélekrajz elemzésedet. Ennek kedvezményes ára 5.000 Ft, melynek összege később levonható a képzés díjából, amennyiben részt veszel rajta.


Az 1 napos tanfolyam ára 26.000 Ft, mely tartalmazza a képzés jegyzetét.

 

Személyes Lélekrajz elemzésed ára: 5.000 Ft, mely összege levonásra kerül a képzés díjából jelentkezés esetén.

Előzetes jelentkezésed, vagy Lélekrajz elemzési igényed leadhatod az: info@posa.hu E-mail címen vagy a www.facebook.com/PosaFerenc oldalon, vagy az oldal alján található űrlap kitöltésével.

Tematika:

  • A rajz alapvető értelmezése a testi tünetek kialakulásában és a leghatékonyabb segítség feltárása, kifejezetten a praxisod igényeihez igazítva.
  • Az erősségek feltárása, aminek segítségével még hatékonyabbá tehetitek a regenerálódás folyamatát.
  • Hogyan jelennek meg a rajzban a testi tünetek?
  • Továbbá:

Egy olyan személyedre szabott, hatékony és tűpontos kommunikációs csomagot kapsz a Lélekrajz elemzés tanfolyamán, amit nem csak a praxisod mellett életed minden lényeges területén is alkalmazni tudsz.

  

Egy jó, pontos és tudatosan feltett kérdés évtizedes páncélokat képes feltörni...

Egy precíz kérdés egy pillanat alatt képes lerombolni egy gátat...

De a kérdés önmagában nem elég!

A válaszra is figyelni kell... ott kell lenni, amikor megnyílik, amikor megszabadul... miközben Te a testére koncentrálod képességeid.


Előzetes jelentkezésed, vagy lélekrajz elemzési igényed leadhatod a következő űrlap kitöltésével:


Pósa lélekrajz elemzés

Név *:
Telefonszám *:
E-mail cím *:
Kérlek jelöld be *:

Üzenet:

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!